Sztyutyi (Slenner István)
Gyertyaláng érték: 1
Jelenleg nem ég érte gyertya.
Eddig 43460 gyertya égett érte.
Az első gyertya: 2010. 09. 28. Gyújtotta: .
Az egyik legfényesebb CSILLAG,
akire szeretettel emlékezünk. Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot. Aztán eldobott és elhagyott, de fölöttem ragyognak a csillagok. Ő egy drága édesapa és férj. Imádta a családot a munkát és az életet. Szeretete hatalmas és soha véget nem érő. A jó isten nem adott több időd hogy velünk lehessen, de ő egy angyal, aki mindig itt repked majd körülöttünk és örökké vigyáz ránk. Elment közülünk, s magával vitt egy darabot a szívünkből. Mozdulatait, szavait ismételjük újra és újra, mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban. Látjuk, ahogy fénylő csillagként ragyog ránk. Ajkán eddig sosem hallott dallamok születnek. Dallamok, amelyek csak nekünk szólnak. Nekünk, az itt maradottaknak. Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet, mert egy valami értelmetlen csak: és az a halál! Tovább őrizve szívünk mélyén, minden lélegzetvételün kben, gyertyalángba lobbant emlékét. Elment közülünk. Örökül hagyva ránk az emlékképeket. Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt. Mert szívünkben és életünkben Ő a Nap, a Hold és a csillagok, a bolygók, melyek körülöttünk forognak végtelen időkig. " A csillagok örökké égnek Nem fogynak el, mint az élet A földön is vannak és eltűnnek csendben De tudjuk, hogy annyival több lesz az égen A végtelen nem érhet véget A csillagok örökké élnek! "
Itt maradsz Te ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek.
Te hinted éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette és megfested a szirmait. Együtt szállsz a pillangókkal és ujjaid megérintik a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő a jó illatot üverből üverbe, és meglesed a tündéreket, amikor fürödnek…
Sokszor furcsán néznek rám az emberek, mert egy gyertya szállal beszélgetek. Nekik csak egy tárgy, de nekem már más, hiszen a fájdalmamban ő lett a mindenem. Egy kapocs mely összeköti veled, a földet és az eget. Csak meggyújtom őt és várlak, szívem szólít, máris látlak! Látom az arcod és látom azt is, ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át téged. Szólok hozzád, bólint a láng, érzem, hogy TE voltál! Saját nyelveden válaszoltál. A gyertya meg csak egyre fogy, szememből a könny csorog. A torkom szorít, de még szólok: HIÁNYZOL NAGYON! Ugye tudod? A gyertya még válaszol, egy utolsót bólint, majd kihuny. Már csak halkan suttogom: Álmodj szépet DRÁGA CSILLAGOM! "
Virágok borítottak itt mindent, rengeteg virág. Értetlenül álltunk akkor ugyanitt, és azóta is naponta itt állunk értetlenül. Nem értjük, mivé lett nélküled a világ…. Ma sincs válasz semmire. Kérdéseink ma is ugyanazok: hol vagy? Merre jársz? Hogyan történhetett mindez éppen Veled, velünk? Miért, hogy minden, ami értelmet adott életünknek –a remény, az életerő, a közös boldogság, a jövő ígérete - minden, ami fontos volt, közös életünkben a legfontosabb - az Veled együtt egy pillanat alatt eltűnt, semmivé lett, s helyébe költözött a soha el nem múló mérhetetlen fájdalom, reménytelenség, szomorúság? Vagy mégis maradt azért valami … hiszen azóta már tudom, a szeretet örök, soha nem múlik el, mindvégig velünk marad, csak fájdalmasan, szomorún… Ma is érzem, ugyanúgy, mint egykor, és naponta elsuttogom itt a sírodnál: nagyon- nagyon szeretlek, és mindig szeretni foglak! De vajon kinek suttogom, hogy más ez a szeretet más, hiszen ettől szorít a szívem, ez fáj? Neked, akinek immáron örökre ez a darabka föld lett a nyughelyed? Az emlékednek? És ha könnyezve hívlak, soha nem jössz el? Nincs válasz semmire. Hallgat a csend is tovább…It t vagyok mégis, eljöttem a sírodhoz megint. Virágot hoztam Neked. És a síron is bólogat sok kis búsfejű virág. Hát tényleg csak ennyi jutott Neked, s nekünk Veled? Nem jön a válasz, tudom, soha már. … És van itt egy fénykép, amelyről most is ugyanúgy mosolyogsz rám, mint azelőtt . . . Vagy mégsem? Néma a mosolyod is, hiába kergetőznek játékos árnyak az arcodon. Nem szólsz már, csak mosolyogsz némán rám. Soha többé nem szólsz már semmit… Lélegzetemet visszafojtva nézem a fényképet, lesem az arcod, a szemed, a szád… Belesajdul a szívem az érzésbe, annyira fáj, hogy már mindig csak egy képről mosolyogsz rám. Halkan beszélek hozzád, aztán egyre hangosabban kérdezek, de nem jön a válasz - hát válaszolok is, mit tehetnék mást? Válaszolok helyetted is, magamnak, felidézve hangodat, szavaidat. „…én is szeretlek … Itt vagyok bent a szívedben… ; ; ; ; ; ; Mindig veled maradok és vigyázok Rád… Légy nagyon erős, segítek neked mindig, mindenben, ahogy ígértem; Így „beszélgetünk mi … Állok némán, kezemben virágcsokor, hallgat tovább a csönd. Tudom, nem válaszolsz. Elmentél. Egyszerűen eltűntél, kisétáltál a mindennapjainkb ól, és magaddal vitted az én életemnek egy részét is. Egy jókora, fontos, örömteli részét. Fáradt vagyok és kedvetlen, nagyon hiányzol, annyi mindent mondanék mesélnék, mutatnék és kérdeznék, de csak az égre tudok nézni és a fényképedre és bízni abban hogy boldog vagy az angyalok között A temető nyugodt csendjében könnyes szemekkel, szomorúsággal telt szívvel állok a sír előtt. " Élt 51 évet" , hirdeti az egyre kopottasabb felirat. Fiatal voltál. Fiatal vagy. Virágot teszek a sírra, mécsest gyújtok, és elmondok egy imát. Tudom, hogy hallod. „Érted, kiért nem szól most harang
Gyújtok egy szál gyertyát hangtalan
Felcsap az apró láng, lehajtom fejem,
S imára kulcsolom csendesen a kezem!
Virág és gyertya kezemben, bennem csak halk sóhajok, egy- egy gyertyát gyújtok,
lángjába én is beleolvadok. Sírodra teszem a virágot, a szél zúgását hallgatom, nyugodjon békében lelked, örökké hiányozni fogsz! Békés, nyugodt örök álmot kívánok. . . de nem hiszem el, hogy ez pont veled történt. . sokat gondolunk rád, nem felejtünk el soha. . . Nehéz elhinni, hogy ez megtörtént, feldolgozni nem lehet soha. Mindig bánatos szivvel fogunk gondolni rád Sztyutyikám, de a szeretetünk irántad soha el nem múlik és a szép emlékek itt élnek a lelkünkben, amig élünk. Sztyutyikám ! Te egy csillag vagy az égen, egy holdsugár a fényben, angyalok őrzik almaid! Tudom, már távoli fény övezi az arcodat Lassan tudatosul bennem, ez örökké így marad. . .
Egykor a régi hagyomány szerint ünnepnap keretezte a kalendáriumunkban a Luca napot. Pár éve átértékelődött számomra/számunkra ez a december 13.
Nemrégiben lapozgattam egy családi albumot, és amikor az egyik fényképen elémtűnt Sztyutyi alakja, elmerengtem, hogy ha nincs az a szörnyűséges dátum, hol is tartana most az életében, mit csinálna ezen a napon. . . És olyan fájdalmas tudomásul venni, hogy változatlanul áll a naptár. Megállt egy óra, és már mindörökre ugyanazt az időt mutatja. Amíg élek / élünk, mindig ott fészkel a szívünk egy nagy zugában.
SOHA NEM FELEJTÜNK EL TÉGED " CSILLAGOM"!